- Az iskolakezdés időszakában is velünk maradtatok, miért döntöttetek így?
"A HD rendszere egyelőre bevált a gyerekeknek. Játszva tanulnak és a kiejtésük már most is szuper. Az iskolában másik nyelv tanulását kezdete el P. és a HD rendszerében tervezzük az angol nyelvtanulást folytatni."
- Nem aggódtatok amiatt, hogy ez sok lesz neki?
"Nem, hiszen ez egyben kikapcsolódás is neki illetve az itt kialakult csoport is egy külön játszópajtásokkal teli helyszín."
- Mit üzennél az iskolakezdéstől tartó szülőknek, akik gondolkodnak az angolozás abbahagyásában?
"Plusz terhet a gyerkőcnek a mi esetünkben nem jelentett, de ez azért gyerkőcönként eltérhet. No para! Az eleje mindenkinek nehéz de nem a plusz heti egy alkalom HD angolórák miatt, hanem a változás és az ovihoz képest kötöttebb rendszer miatt. Tényleg ne aggódjon senki belerázódik a gyerkőc!"
- Nem aggódtatok amiatt, hogy iskolakezdés mellett sok lesz a HD angol a lányoknak?
"A lányoknak nem okozott gondot az iskolakezdés mellett az angolozás folytatása, hozzá voltak szokva óvodás koruk óta. Valóban igyekeztünk egyéb foglalkozásokat leépíteni az első osztály kezdetekor, vagy ha volt rá lehetőség, inkább iskolai keretek között meghagyni (pl sportolás, sakk), de az angol folytatása számomra szülőként nagyon fontos volt és ez maradt az egyetlen iskolán kívüli foglalkozás elsőben."
Tanulnak-e angolul az iskolában?
"Az iskolában másodiktól kezdtek csak el angolozni, heti egy órában. Ezt én nagyon kevésnek tartom, ebben a korban szerintem teleszívják magukat idegen-nyelvtudással, ha megfelelő környezetben, játékosan foglalkoznak velük. Ezért is volt fontos számunkra a folytatás."
Mit üzennél az iskolakezdés előtt álló szülőknek?
"Bár még csak néhány (5.) éve járnak hozzátok, azt veszem észre, hogy a beszédértésük kiváló, az autóban zenehallgatáskor értik a dalok szövegét, lényegét, az angol mesék többségét gond nélkül tudják értelmezni. Bár még csak egy éve tanulnak írni és olvasni, a magyarral párhuzamosan megtanulják hétről hétre az angol írásmódot is, és fantasztikus látni a fejlődésüket. Én nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy haladnak, és biztosan maradunk veletek tovább is, már csak azért is, mert nagyon szeretnek órára járni a lányok. :)"
Nem aggódtatok amiatt, hogy sok lesz az iskola mellett?
"Imád járni. Játéknak fogja fel. A sok év alatt soha nem hangzott el tőle, hogy nincs kedve hozzá. Otthon a plüssökkel is sokat játszik angol órásat. Hozzátok menni számára kikapcsolódás, móka, és nem teher, vagy kényszer."
Miért gondoljátok jónak azt, ahogy ti is döntöttetek?
"Hozzáértő, rendkívül kedves, figyelmes szakemberek tartják a foglalkozásokat, akik a sikerélmények által szerettetik meg a gyerekkel az angolt. Szemmel láthatóan működik, egy szuper módszer."
Mit üzennél az iskolakezdéstől tartó szülőknek, akik gondolkodnak az angolozás abbahagyásában?
"Ezt mindenki saját maga tudja eldönteni minden gyerek és élethelyzet más. Nyilván minden iskolán felüli tevékenység áldozatokkal jár a szülőknek, mert nem egyszerű a logisztika, idő . Bár, a gyermek érdeke a folytatás."
Okozott-e bármiféle kellemetlenséget az iskolakezdéssel párhuzamosan a Helen Doron angol?
"Nem, sőt! Egy biztos pont voltatok. Nagyon nehezen viseli a változásokat, így az iskolakezdés számára nem volt könnyű. Nagyon sok volt az új. A kaputokat átlépve, mindig családias hangulat uralkodik, ahová jó megérkezni."
Pozitív, negatív élmények az iskolakezdés időszakáról az angolozással kapcsolatban?
"Ez a 6. év, hogy járunk. Szinte az egész nyarat a táboraitokban töltötte. Minket kirakni sem lehet. :) Én ezzel is magyarázom, hogy annak ellenére, hogy magyar-angol sulit kezdtünk, nem fáradt úgy el, mint ahogyan azt más szülőktől halljuk. Nem okozott számára nehézséget pl. a technika óra angolul. Jelenleg jóval előrébb jár nektek köszönhetően, mint ahogyan azt a suliban kérik. Lassan vége a félévnek, és ez alatt úgy hozta haza a suliból a 100%-os teszteket, hogy mindet csak annyival kommentelte, hogy baby könnyű volt. Ez abszolút a Ti érdemetek."
Miért döntöttetek úgy, hogy az iskolakezdés mellett is velünk maradtok?
"Az iskolakezdéssel a gyermekünk nem hagyta abba az angolozást, mert szülőként fontosnak tartjuk az idegen nyelv, elsősorban az angol nyelv ismeretét és elsajátítását. A mai világban enélkül nagyon nehezen lehet boldogulni, gondoljunk csak akár egy külföldi utazásra, de később a továbbtanulás, a munkalehetőségek szempontjából is megkerülhetetlen."
Megbántátok-e, hogy folytattátok elsősként is az angolozást?
"Kezdetben tartottunk attól, hogy a gyerek óvoda után egy teljesen új környezetbe bekerülve, új elvárásokkal szembenézve, hogyan fogja még a délutáni angolórát is kezelni. Mégis ragaszkodtunk hozzá, hogy ne hagyja abba (elsősorban a fenti okok miatt). És jól tettük! Semmilyen nehézségbe nem ütköztünk, ugyanolyan szívesen járt és most is jár az órákra."
Mit üzennél az iskolakezdés előtt álló szülőknek?
"Ha később, 1-2 év után vagy felső tagozatosként akarják folytatni a délutáni angolozást, azt sokkal nehezebb megszokni, abba újra belerázódni, mint folytatni a már megkezdett úton. A mi iskolánkban egyébként csak 3. osztálytól tanulják a gyerekek az idegen nyelvet, ezért is fontos, hogy már korábban megismerkedjenek a nyelvvel. "